web space | free website | Business Hosting | Free Website Submission | shopping cart | php hosting

Tudjuk pedig, hogy azoknak,
AKIK ISTENT SZERETIK,
minden javukra van. Róma 8:28

 


Példázatok...

 

Tartalom:Szarvas

 

Állatmesék

 

A szarvasról és a vadászról

Az oroszlánról és a majomról

A nyúlról és a kék káposztáról

A macskáról és a rókáról

A rókáról, a farkasról és az oroszlánról

Az egerekről és a macskáról

A hangyáról és a galambról

A kisegér

 

 


A szarvasról és a vadászról

Szép forrásra talált a karcsú szarvas. Jóízűen ivott belőle, s mikor a vízbe tekintett, meglátta szép szarvait és dicsérni kezdte őket. Annál jobban szidta a lábait, amelyek egyáltalán nem tetszettek neki.

- Ilyen kellemes vadnak hogy is lehetnek ilyen lábai? Mire valók ilyen nagy állatnak ezek a vékony és keskeny lábak?

Mikor így elmélkedett magában, hallja egyszer, hogy vadászkürt hangja közeledik, és hevesen csaholnak a kutyák. Rémülten futni kezdett. Az agarak mindenütt a nyomában voltak, de míg a sík mezőn futott, vékony lábai gyorsan vitték őt tova, ám amikor az erdőbe érkezett, a sűrű gallyak közt hamar megakadt szép szarvaival. S míg azon igyekezett, hogy szarvait az ágak közül kiszabadítsa, utolérték az agarak, megfogták, földre teperték, és hurcolni kezdték ki az erdőből.

- Jaj, milyen bolondul ítéltem – sóhajtott a földön az elejtett szarvas. – Amit Isten javamra és boldogulásomra teremtett, én azt megaláztam és megvetettem. Ami pedig romlásomra és veszedelmemre volt, azt dicsértem és felmagasztaltam.

 

Értelme:

Ez a mese azt jelenti, hogy ki-ki becsülje meg az isteni bölcsességet, mely az embert olyannak teremtette, amilyen. Mert az Isten semmit ok nélkül nem teremtett. Tudta, és tudja jól, hogy mire való az ember, minden tagjával egyetemben. Csak mi tévelygünk az ítéletünkben. Sok dolgot igen nagyra becsülünk és kevélykedünk vele, de az Isten úgy forgatja a dolgot, hogy amiben gyönyörködünk és amit drágának tartunk, azt fordítja kárunkra. És megmutatja, hogy azt kell becsülnünk, és hasznosnak ítélnünk, ami gyarló szemeink előtt az előbb megvetett volt.

 

Vissza az elejére

Vissza a főoldalra


Az oroszlánról és a majomról

Abban az időben, mikor a hatalmas oroszlán az állatok királya lett, jó nevet akart magának szerezni alattvalói előtt, és esküvel fogadta meg, hogy ezentúl tartózkodni fog a kegyetlenségtől és a vérontástól, és a világért meg nem sértene egyetlen lelkes állatot sem. Kis idő múlva azonban erősen megbánta, és azon kezdett gondolkodni, hogy milyen ürüggyel bújhatna ki az ígéret alól. Az egyik állatot maga elé rendelte, és nagy ravaszul megkérdezte tőle, hogy mit tart az ő leheletéről.

A lelkes állat erre azt felelte, hogy bizony őfelsége lehelete nem éppen jó szagú. Erre aztán feldühödött az oroszlán, azon nyomban nyakát szakasztotta a lelkes állatnak és felfalta.

Aztán megkérdezte a majmot, hogy mi a véleménye erről a kérdésről. A majom hízelkedésre fogta a dolgot.

- Olyan kitűnő és kellemes illata van, felséges királyom a szádnak, mint a fahéjnak vagy a szegfűnek. Ha rám lehelsz, úgy érzem, mintha tömjéneztek volna.

Elgyönyörködött az oroszlán a majom feleletében, meg is dicsérte érte, és békességben elbocsátotta. Néhány nap múlva azonban nagyon ráéhezett a majom húsára, és hogy ezt meg is kaparinthassa, betegnek tetette magát.

Doktorok és kuruzslók forgatták, tapogatták a királyt jobbra, balra, első lábán még az érverését is megszámlálták, de nem találtak semmi testrészt betegnek. Hogy valamit mégis mondjanak, azt a tanácsot adták neki, hogy gyönge ételekkel éljen, és könnyen emészthető állatok húsából egyék.

Felderült ezen az oroszlán, s mindjárt azt kérdezte a doktoroktól, hogy vajon szabad-e majomhúst ennie, mert ő ezt még életébe nem kóstolta. Mikor a doktorok megengedték neki, magához rendelte a szegény majmot, ráugrott és felfalta. Az sem használt a szegény majomnak, hogy olyan okosan hízelgett azelőtt az oroszlánnak, most is teljességgel ártatlanul került a rabló fogára.

 

Értelme:

Ez a mese azt mutatja, hogy milyen gonosz az emberi természet. Mert ha az embernek Isten felviszi a dolgát, meggazdagodik és más emberek felett hatalmat nyer, egyszeriben megváltozik. Megmondották a régiek is: csak valami tisztességre emeljék az embert, nyomban meglátszik, hogy mi lakik benne. Egyszer egy igen szent és ájtatos barát élt a kolostorban, aki mindig alázatosan meghajtott fővel járt és mindenkor földre sütött szemmel. Nagy alázatosságának híre ment, s mikor meghalt, a többi barát tanácskozni kezdett, hogy maguk közül kicsodát is emelhetnének a helyére vezetőjüknek. Választásuk a jámbor és alázatos fráterre esett, akiről bízvást hitték, hogy nem fog zsarnokoskodni rajtuk, hanem kegyes atyja lesz mindegyiknek. Ilyenképpen vezető lett az alázatos barátból, és lám, kevés idő múlva új kámzsába öltözött, és igen-igen fenn kezdte hordani az orrát. Hangos szóval parancsolgatott a barátoknak, s amerre ment, mindenüvé két nyakas fiatal barátot járatott a maga kíséretében. Aki pedig csak megmoccant ellene, könyörtelenül megbüntette. Az öregebb barátok elébe járultak egy napon, és így szóltak hozzá:

- Szentséges atyánk, haragra ne gerjedj a mi beszédünk miatt. Csak annyit szeretnénk megkérdezni tőled, mi oka lehet annak, hogy azelőtt olyan szelíden és alázatosan jártál közöttünk, mióta pedig vezetővé emeltünk, olyan büszke és kegyetlen vagy.

- Ó, ti bolond vénemberek – mondta nekik a vezető -, gyermekkorotokban nem olvastátok-e, mit mondott réges-régen Cato: Ha valaki varjút akar lőni, az íj idegét ne pengesse annak szeme láttára. Jómagam alázatosan jártam azelőtt, és tekintetemet mind lent hordoztam, mert mindenáron meg akartam találni a kolostor kulcsát. Most már megtaláltam, itt van a kezemben, és teljesen felesleges, hogy ezentúl is mind a földet nézzem. Pusztán a tudományom és a bölcsességem miatt soha sem adtátok volna nekem a vezetői hatalmat, hiszen jól tudtátok, mennyire tudatlan vagyok. Ezért hát más utat kellett hozzá keresnem, és íme, meg is találtam.

Így van ez az egész világon Ádám gyarló gyermekeivel. Aki valamilyen úton-módon jobb sorba kerül, és magas polcra vergődik, mindjárt megfeledkezik emberségéről, kegyetlen zsarnok lesz, ha valamit a fejébe vesz, azt tűzzel vassal keresztül is viszi. Ám jámbor embernek nem jó az efféle hatalmaskodókkal együtt lakni. Ha szolgálsz nekik, egy ideig talán nem bántanak, de aztán meggondolják magukat, és ürügyet keresnek az elvesztésedre. Ezért jó a keresztény embernek, hogy mindig vállán érzi a kereszt terhét, mely megóvja attól, hogy elbízza magát. Enélkül az ember vaddá és embertelenné lesz.

 

Vissza az elejére

Vissza a főoldalra


A nyúlról és a kék káposztáról

Egyszer a nyúl gyönyörű kert kerítése mellé jutott. Bekandikált a kertbe, és szép kék káposztafejeket látott a kerítésen belül. Kerülgetni kezdte a kerítést, de sem rést, sem hágcsót nem talált sehol, hogy be is mehessen. Arra jött a róka és megkérdezte a nyulat:

- Miért nem mész be a kertbe? Nem látod, milyen szép káposzták vannak benn?

- Látom, látom – felelte a nyúl -, de még nincs itt a káposztaérés ideje. Ha enném is belőle, csak megcsömörlenék tőle.

Rávágta a róka:

- Hát nem éppen így jártam én is? Odébb, a hegyoldalban gyönyörű gerezd szőlőt láttam. De éretlenek voltak, és én nem mertem enni belőlük.

És valóban, a róka is úgy járt, mint a nyúl. Szívesen evett volna egy kis jó szőlőt, de olyan magasan voltak a gerezdek, hogy hátsó lábaira állva sem érte el őket.

 

Értelme:

Ez a mese azt jelenti, hogy az ember kíváncsi természetű, és sok minden után vágyakozik. A bolondok, hogy kívánságaiknak eleget tehessenek, a legnagyobb veszedelmeknek is kiteszik magukat. De éppen ezek a mesék megtanítják az embert, hogy minden dolgát fontolja meg előbb, és okosan cselekedjék. Ne induljon mindig a vágyai után. Amit tisztességgel el nem érhet, annak hagyjon békét, és vesse ki a fejéből, és meglátja, hogy nyugodtan fog élni.

 

Vissza az elejére

Vissza a főoldalra


A macskáról és a rókáról 

A róka az úton haladva utolérte a macskát.

- Hová, hová jó húgom? - kérdezte tőle.

- Csak itt ballagok az úton – felelte a macska.

- Azt kérdeztem – mondja a róka -, hogy mi a foglalkozásod? Milyen tudományt vagy micsoda mesterséget űzöl?

- Nem tudok én semmit – nyávogta a macska -, csak felmászni valahova, és aztán leugrani onnan.

- Hát ez elég kevés mesterség – mondta a róka. – Nekem száz efféle tudományom is van, és mind különbek ennél. Egyetlenegy után is jól tudnám tartani magamat, és mindegyik olyan, hogy meg tudnám szabadítani magam vele a veszedelemből.

- Boldog állat vagy te – mondta a macska – és jó dolgod lehet. De amott látok valamit, amiből nem jót jövendölök. Egy lovas jön felfelé a hegyoldalon, és két agár futkos előtte. A fűben is látok valami fejeket, nem tudom, vizslák-e vagy tacskók?

- Jaj, húgom – mondja a róka -, te nagyon félénk vagy. Azért káprázik a szemed, és azért tetszik úgy neked, mintha agarakat és embereket látnál. Nincs ott semmi. De ha eljönnének is, mit csinálhatnának velünk?

Azt mondja a macska:

- Hogy te hogyan látod, azt én nem tudhatom, de az én hátam nagyon viszket a félelemtől. Mert tudom jól, hogy azok között egyik se barátom nekem.

Mialatt egymással így elbeszélgettek, meglátták az agarak a macskát és a rókát, és hirtelen rájuk rohantak. Megrémült a róka, odakiabált a macskának:

- Az ördög hozta ezeket ide, fussunk húgom, mert ha nem, mindjárt rajtunk vannak.

Oda is érkeztek az agarak, mögöttük a lovas hangos kürtszóval biztatta őket.

- Mi ez – kérdezte a macska -, mit akar az az ember azzal a kintornával?

- A vizslák lába alá fújja a talpalávalót – mondta a róka. – Fussunk, ha még futhatunk!

A macska meglátott közel egy magas fát, és arra nagy hirtelen felfutott. De a róka nem tudott mászni, hát csak ide s tova csavargott a kutyák előtt, hogy valamiképpen egérutat nyerjen. A macska lekiabált a fáról:

- Hé, róka testvér, most vedd elő a száz tudományod közül bár az egyiket! Ha most elő nem veszed, később aligha lesz időd, hogy felhasználhasd. Mert az erdő messze van még, és félek, hogy nem érheted el.

Ekkor az agarak már el is kapták a rókát, szerteszéjjel szaggatták a bőrét, és végül megfojtották. A macska szánakozva mondogatta magában ott fenn a fán:

- Jaj, szegény róka, milyen keveset használt neked az a sokféle mesterség! Csak az egyetlen fáramászást tanultad volna meg, bizony, többet használtál volna vele magadnak, mint száz más mesterségeddel.

 

Értelme:

Arra int ez a mese, hogy az ember legyen alázatos, és az elbizakodottságtól őrizkedjék. Ha Isten el is halmozta őt különféle ajándékokkal, értelemmel, okossággal, bölcsességgel, azért el ne bízza magát, ne kérkedjék vele, és embertársát ne becsülje kevesebbre magánál! Mert az emberi bölcsesség kevés ahhoz, hogy az ember a veszedelmeket elkerülhesse az Isten kegyelme nélkül. Az ilyenek a maguk nagy okosságában és bölcsességében egyszer-egyszer úgy megakadnak, mint légy a pók hálójában. A Szentírás is ezt tanítja: ne kérkedjék a bölcs az ő bölcsessége miatt, sem az erős az ő erőssége miatt. Hanem azzal büszkélkedjék az ember, hogy engemet megismert.

 

Vissza az elejére

Vissza a főoldalra


A rókáról, a farkasról és az oroszlánról

Az éhes farkas erővel elvett egy ludat a rókától, melyet emez a fiainak akart hazavinni. Könyörgött is eleget a farkasnak, hogy adja vissza a libát, mert a fiai meghalnak éhen. De a farkas csak csúfságra vette a dolgot, mire a szegény róka szomorúan hazaballagott.

Sok idő múlva egyszer a róka fogott a víz mellett elevenen egy rákot. Megette jóízűen és mikor éppen a farkánál tartott, odavetődött a farkas. Éhes volt megint, és kérlelni kezdte a rókát:

- Ugyan, add nekem azt a kis darabot, te már biztosan jól laktál.

- Jól van – mondta a róka -, elveheted.

A farkas egykettőre bekapta, megnyalta utána a száját, és azt mondta a rókának:

- Jóízű volt, kedves róka testvér, csak az a kár, hogy kevés volt.

Azt mondta a róka:

- Foghatunk mi halat is eleget, mert én igen jó halász vagyok.

Azt mondta a farkas:

- Megtaníthatnál engem is.

- Nagyon szívesen – felelte a róka. Menj csak be a faluba, ott a végéhez közel lakik egy pásztor. Annak eresze alatt találsz egy kosarat, amelyben a gyapjút szokta mosni a patakban. Lopd el, s hozd ide, aztán annyi halat fogunk, hogy magad is elcsodálkozol belé.

Elment a farkas, ellopta a kosarat, és sietve visszatért a patak mellé. A róka fűzgallyakból gúzst tekert, azzal erősen hozzákötötte a kosarat a farkas farkához. Aztán így tanította:

- Ezzel most állj a vízbe, és indulj meg a túlsó part felé. Hátra ne nézz, mert megijednek a halak és elmenekülnek. Én ezalatt a számmal megfogom a kosarat és két oldalról a farkammal belekergetem a halakat. Csak az a fő, hogy jó erősen húzzad, és ne törődj vele, ha nehéz. Annál több lesz benne a hal.

Húzni kezdte a farkas a kosarat, mögötte a róka csapkodta erősen farkával a vizet, miközben egyik lábával tartotta a kosarat, a másikkal pedig köveket hajigált belé. Mikor félig megtelt már a kosár, nyögni kezdett a farkas:

- Alig bírom már ezt a kosarat. Tán már elég is volna a hal.

- Hallgass te – mondta a róka -, mind elkergeted a halakat.

A farkas még jobban nekifeküdt a kosárnak, a róka pedig csak hányta a köveket. Mikor tele lett a kosár, megállott a farkas és csak nyöszörgte:

- Elég már, az Isten szerelmére. Hiszen majd kiszakad a farkam.

- Hátra ne nézz – mordult rá a róka -, mert mind kifutnak a kosárból a halak. Én most bemegyek a faluba, lopok valahonnan egy vedret, abba beletesszük a halakat és aztán könnyebb lesz a kosár.

Elszaladt a róka a faluba. Szólítja az embereket, s mikor már jó sokan gyűltek köréje, azt mondja nekik:
- Mit álltok itt körülöttem? Tudjátok-e, mit csinál most az a gaz farkas, aki azelőtt bárányaitokat, borjaitokat elcipelte, és a disznócsordában is annyi kárt tett? Most odament a patakba, még a halat is ki akarja fogni előletek.

Nosza dorongokat, karókat ragadtak a falusiak, kiszaladtak a patakra, s hát ott áll a farkas, hozzákötve a kosárhoz. Az emberek is beugráltak a vízbe, csépelni kezdték a farkast, de az meg se mozdulhatott a kosártól. Csak huzalkodott erre-arra. Egyszer csak odaszakadt a farka, és anélkül szaladt el.

A falun túl nagy nehezen felmászott egy halomra, és keservesen nézni kezdte a falut, és sóhajtozott:

- Ó, mennyi jó pecsenyét hordtam én el a környékedről. Hányszor jóllaktam bárányokkal, borjúkkal, disznókkal. Ki az ördög vitt rá engem, hogy bolond fejemmel halászmesterségre adjam magam? Apám s anyám, minden ősöm meg tudott élni halászás nélkül. Nekem ezt is meg kellett próbálni. Most már hol az ördögben van a farkam? Megállj, lator róka, most az egyszer megcsaltál, de nem viszed el szárazon. Egyszer még én is kitöltöm a bosszúmat rajtad.

Abban az időben nagy beteg lett az oroszlán, az állatok királya. Hasfájást kapott, és nagy kínokat állt ki. Elmentek hozzá a vadak beteglátogatóba, köztük egyszer a kurta farkú farkas is. Azt kérdezte tőle a király:

- Kedves alattvalóm, nem tudnál-e valami orvosságot hasfájás ellen?

- Hogyne tudnék – kapott a szón a farkas. – Itt a mezőben, nem is olyan messze, ismerek egy szép kövér rókát. Sokat jár-kel a világban, az minden hájjal meg van kenve. Ha egyszer ide talál jönni, húzd le a bőrt róla, s köttesd a hasadra. Meglátod, mindjárt elmúlik a fájdalom. Csak arra az egyre kérlek felséges uram, úgy húzd le a bőrt a rókáról, hogy valamiképpen el ne pusztuljon belé, mert ha élve marad, még hasznát veheted.

A róka az oroszlán barlangjától nem messze vájt lyukat magának, és mind kihallgatta a farkas beszédét, mikor kitanította az oroszlánt az orvosságra. Kisompolygott a lyukból, belehevert a sárba, megevett egy jó fej fokhagymát s mikor a farkas elment, ilyen állapotban megjelent az oroszlán barlangja előtt, és alázatos szóval köszönt a királynak. Nagyon megörült neki az oroszlán és így szólt hozzá:

- Gyere csak közelebb, édes rókám, hadd csókoljalak meg, mert tudhatod, hogy nagyon szeretlek.

- Bocsáss meg nekem, felséges királyom – felelt a róka -, hogy nem megyek közelebb, de tudom én, mi az emberség, és hogyan illik királyok elé menni. Ma még nem volt időm megmosakodni, és a leheletemnek sincs valami jó szaga, mert fokhagymát ettem. Láthatja felséged, beleestem a sárba, nem volna illendő, ha ilyen piszkos ruhában járulnék felséged elé.

- Hol jártál, hogy sárba estél? – tudakolta az oroszlán.

- Mesze földről jöttem – felelte a róka. – Mikor meghallottam, hogy felséged kegyes volt megbetegedni, bejártam országot-világot, hogy valahonnan orvosságot keríthessek. Hazajöttömben nagy fáradság lepett meg, elszédültem a pallón, s így estem a sárba.

- Legalább találtál-e valami orvosságot? – kérdezte az oroszlán.

- Én igen – mondta a róka.

- Nincs az Isten ege alatt jobb orvosság, mint farkasbőrt melegen a hasra kötni. Tudok is egy farkast itt nem messze, közönségesen kurtafarkasnak hívják, mert rossz helyt járt egyszer, s zálogba ott kellett hagynia a farkát. Azt hívassa felséged magas színe elé, aztán fogja meg, húzza le szépen a bőrt, hogy meg ne haljon. S a bőrt azon melegen kösse a hasára, és én fejemre mondom, hogy mindjárt elmúlik a fájdalom.

Azt mondja az oroszlán:

- Hamarosan küldj valakit érte, édes szolgám, mert nagy fájdalmak kínoznak.

A róka elküldött a farkas után egy egeret, maga pedig felment az átellenben lévő meredek oldalra, és onnan leste, hogy mi fog történni. Hamarosan megérkezett a farkas, és az oroszlán így szólt hozzá:

- Gyere csak közelebb, valami titkot súgnék neked.

A gyanútlan farkas odatartotta fülét, az oroszlán pedig megragadta, lehúzta róla a bőrt, csak éppen a fején és a lábán hagyta meg.

- Most már elmehetsz, mondta neki – és azt tanácsolom, hogy ezentúl becsüld meg magad. Azt hallottam, hogy gonosz állat vagy, és a gonoszságodért adtad zálogba a farkadat. Ha meg nem javulsz, még a maradék bőrödet is lehúzom.

A farkas alig tudott kijönni a barlangból, de csak kijött valahogy, és a levegőn a sebes testére rászálltak a legyek és a darazsak, kegyetlenül csípni kezdték. Ész nélkül futni kezdett a szerencsétlen, és odaért a meredek alá, amelyen a róka állott.

- Állj meg, hé! – kiabált le a róka. – Miféle állat vagy te? Ebben a nagy melegben miért viselsz bélelt süveget és kesztyűt? Tán doktor vagy, hogy kalapot tettél és kesztyűt viselsz? Látod-e, így fizeted meg a lúd árát.

A szegény farkas nagy ordításokkal elmenekült onnan.

 

Értelme:

Ez a mese is a hatalmasokat inti, hogy erejükben és hatalmukban el ne bizakodjanak, mert ha eljön az óra, melyet Isten a hamisságok és a kegyetlenségek megbüntetésére kijelölt, akkor nyilván keveset fog érni az ő emberi hatalmuk. Az Isten éppen akkor fosztja meg a kegyetleneket az értelemtől, mikor valami gonoszságot akarnak elkövetni, és emiatt aztán egyik bolondságból a másikba esnek, egyik szégyenből a másikba keverednek, míg végül egészen elveszítik magukat. Azért mondja az Isten az ilyen kevély hatalmasoknak: a te lator szándékodat nem viszed végre, mert karikát vetek az orrodba, mint a bivalynak, és máshova kényszerítelek. Alázd meg magadat ezért, és légy jámbor.

 

Vissza az elejére

Vissza a főoldalra


Az egerekről és a macskáról

A macska észrevette, hogy a szomszéd házban elszaporodtak az egerek. Átköltözött ezért a szomszédba, és nagy pusztítást végzett az egerek között. A megmaradt egerek erősen megijedtek, és tanácskozásra gyűltek össze, hogyan szabadulhatnának meg a macskától, még mielőtt magjuk szakad. Elhatározták, hogy ezentúl egy egér se lakjék a ház alatt, hanem fenn a padláson, ahova a macskának nincs bejárása. A macska azonban megtudta az egerek határozatát, és egyre azon mesterkedett, hogyan férkőzhetne fel a padlásra. De mikor látta, hogy minden hiábavaló, felakasztotta magát a házban a két hátsó lábánál fogva egy faszegre a falon, halottnak tetette magát, és úgy leste az egereket.

Az egyik egér kikukucskált a padlásról, és hát látja függni a macskát a falon. Töprenkedik: vajon mi lehet az, ami ott a szegen lóg? Talán bizony valami fújtatót függesztettek oda? No – gondolja -, akár fújtató, akár nem, én bizony innen le nem megyek. Mert hátha macska? S ha macska, lógjon csak ott, reám bizony hiába leselkedik.

 

Értelme:

Ez a mese az eszes ember dolgát példázza. A bolond ember nem tudja feltalálni magát, és lépten-nyomon megcsalják. De az eszes ember, ha egyszer valaki megcsalta, nem hisz annak többet, akármilyen jó szóval közelítsen hozzá a csalárd. Fájdalom, az emberek gyakran esztelenebbek az oktalan állatnál. Ahol a szamár egyszer elesik, oda többet semmi hatalommal nem lehet hajtani. De az ember másodszor is hinni próbál annak, aki egyszer őt megcsalta.

 

Vissza az elejére

Vissza a főoldalra


A hangyáról és a galambról

A hangya megszomjazott erősen, és elment a forráshoz, hogy szomját eloltsa. De mikor a forrás széléről a víz fölé hajolt, elszédült és befordult a vízbe. A kút mellett volt egy fa, melynek ágai a víz fölé hajoltak, és az egyik ágán galamb ült. Látta a galamb, hogy a hangya hogyan kínlódik a vízben, megsajnálta és ledobott hozzá egy ágacskát. A hangya mindjárt fel is kapaszkodott az egyik levélre, megpihent rajta, aztán valahogy kikapaszkodott, és megmenekült a haláltól.

Eközben a kúthoz érkezett egy madarász. Meglátja a galambot a fán, s mindjárt előszedett valami hosszú vesszőt, lépet ragasztott a végébe, és lassan-lassan a fa ágai közé tolta, hogy megfogja a galambot. De a hangya meglátta a madarász szándékát, hamar odaszaladt hozzá, felmászott a lábán és jót csípett rajta. A madarász a lábához kapott, és leejtette a lépes rudat. Most a galamb is meghallotta a rúd zörgését, és meglátta a madarászt. Sebesen elrepült a fáról és így megmenekült a haláltól.

 

Értelme:

Ez a mese arra tanít, hogy az ember mindenkivel tegyen jót. Mert a jótétel soha sincsen jutalom nélkül. És ne nézz arra, hogy akivel jót cselekedtél, az kicsiny, együgyű vagy szegény. Mert annak is hatalma lehet egyszer, hogy a jócselekedetet jóval hálálja meg. Arra is tanít ez a mese, hogy a jót gonosszal ne fizessük, mert eb-természetűek azok, aki gonosszal fizetnek a jóért. Ha a kutya vízbe esik, és utána nyúlsz, hogy kimentsd, még megharapja a kezedet.

 

Vissza az elejére

Vissza a főoldalra


A kisegér

Az egyik fagyos téli éjszakán egy buddhista láma egy félig megfagyott egeret talált a küszöb előtt. A láma magához vette az egeret, megmentette és megkérte, hogy maradjon nála. De ennek ellenére a kis állat nem látszott boldognak. A láma aggódott: - Mi a baj, kis barátom? – kérdezte.

- Te nagyon jó vagy hozzám. És a te házadban mindenki nagyon jó hozzám. De itt van a macska…

A láma elmosolyodott. Nem is gondolt a ház macskájára, aki jól táplált állat volt, és méltatlan lett volna hozzá az egérvadászat.

Így válaszolt az egérnek: - De az a szép macska nem akar neked semmi rosszat, barátom! Soha nem bántana egy egeret! Nincs mitől félned, erről biztosíthatlak.

- Hiszek neked, de mégis erősebb nálam – sírdogált a kisegér. – Annyira félek a macskától. A te hatalmad nagy. Változtass macskává! Akkor nem fogok félni attól a hatalmas állattól.

A láma a fejét rázta. Nem gondolta, hogy ez jó ötlet, de a kisegér addig könyörgött, hogy végül azt mondta: - Legyen, ahogy akarod, kis barátom!

És a kisegér hirtelen nagy macskává változott. Amikor elmúlt az éjszaka, és felkelt a nap, egy szép macska lépett ki a láma szobájából.

De alighogy a macska-egér meglátta a ház macskáját, iszkolt vissza a láma szobájába és bebújt az ágy alá.

- Mi történt veled kis barátom, - kérdezte a láma meglepetten. – Csak nem a macskától félsz?

A macska-egér nagyon elszégyellte magát. És könyörgésbe fogott: Szépen kérlek, változtass kutyává, nagy kutyává, legyenek félelmetes tépőfogaim, ugassak hangosan…

- Legyen úgy, ahogy te akarod – felelte a láma.

Amikor a nap nyugovóra tért, és meggyújtották az olajmécseket, egy hatalmas fekete kutya lépett ki a láma szobájából. A kutya elsétált a ház küszöbéig, ahol meglátta a ház macskáját, aki majdnem elájult, annyira megijedt tőle. De a kutya még jobban megijedt a macskától. Fájdalmas vonítással rohant vissza a gazdája szobájába. A bölcs látta a remegő kutyát, és azt kérdezte: - Mi történt veled? Találkoztál egy másik kutyával?

A kutya-egér majd meghalt szégyenében.És kérte: - Változtass tigrissé, nagyon kérlek, egy hatalmas tigrissé!

A láma teljesítette kívánságát, és másnap egy óriási tekintetű tigris lépett ki a szobájából. A tigris végigsétált a házon, mindenkit megijesztett, aztán kiment a kertbe, és ott találkozott a macskával, aki éppen a konyhából jött ki. A macska, alighogy meglátta tigrist, magasra szökkent a levegőbe, és azonnal felmászott egy fára, ott lehunyta a szemét és azt mondta: - Meghaltam!

De a tigris, ahogy meglátta a macskát, panaszosan nyávogni kezdett, és még gyorsabban menekült vissza a láma szobájába. Itt egy sarokba húzódott.

- Miféle ijesztő állattal találkoztál? – kérdezte tőle a láma.

- Én… nagyon kérlek… a macskától! – dadogta a tigris, még mindig remegve.

A láma nevetésbe tört ki. – Most már érted, kis barátom? A fellépés nem minden! Ijesztő külsőd van, de mégis félsz a macskától, mert a szíved egy kisegéré.

 

Mindig mindennek a szívből kell kiindulnia.

 

(Don Bosco Kalendárium 2001)

 

Vissza az elejére

Vissza a főoldalra